Tót Endre: Printed Matter 1971-1981

2020. november 3 – december 4. 

Megnyitó: 2020. november 3. 17:00-21:30

A kiállítás Tót Endre nyomdai eljárásokkal létrehozott, illetve azokhoz szorosan kapcsolódó – nyomtatványokat kisajátító és eltérítő, vagy tipográfiai jellegű – alkotásaiból mutat be válogatást. Ezek a művek betekintést engednek Tót Endre a festészettől a konceptuális művészet, illetve új médiumok (mail art, xerox, akció, bélyeg, pecsét) felé való elfordulásának és elköteleződésének folyamatába, demonstrálják az életművet meghatározó „ideák” – Örömök, zer0, Esők – megjelenését, és a művész nemzetközi networkbe való bekapcsolódását is követhetővé teszik. A művész korai szöveges közlései, konceptművei közül olyan darabok szerepelnek a kiállításon, mint az Örülök, hogy ezt a mondatot lenyomtathattam 1971-ből, vagy a Valahol itt a mosoly 1972-ből. Előbbi Tót első, a korabeli cenzurális viszonyok miatt illegálisan létrehozott nyomdai munkája, egyúttal az első Öröm-darab. Utóbbi a Tót számára meghatározóvá vált hiány-probléma korai megnyilvánulása, ahogy első művészkönyve, a My Unpainted Canvases (1971), illetve az 1974-es Night Visit to the National Gallery esetében is a jelenlét és a távollét kérdése a meghatározó. A mára a műfaj klasszikusainak számító két kiadvány mellett a kiállítás bő és széles körű merítést mutat be az alkotó művészkönyveiből a Magyarországon szerzői kiadásban, szamizdatként készült, számozott nyomtatványoktól a hetvenes évek közepére egyre inkább meghatározó nemzetközi avantgárd kiadóknál megjelent könyvekig, egészen a Rainer Verlagnál 1981-ben megjelent két kiadványig (Book of an Extremely Glad Artist, illetve Very Special Drawings). A könyvek között a kiállítás olyan, egyedi darabokat is szerepeltet, mint amilyen az alkotó 1971 és 1976 között készült művészpecsétjeit őrző füzet.

A kiállítás kapcsán készült interjúban Tót Endre maga beszél a nyomdatechnika munkásságában betöltött szerepéről, illetve a művészkönyvek készülésének történetéről. Az esemény részeként a DEPOSIT zine 150 számozott példányban zine-t jelentet meg a bemutatott művekből válogatva.

A kiállítás az acb Galéria, az ISBN könyv+galéria és a Neon Galéria együttműködésében valósul meg. 

!!!Technikai információ!!!

A járványügyi helyzetre való a megnyitó napján délután 5 és este 10 óra között a szervezők jelenlétében lehet megtekinteni a kiállítást. Szeretnénk betartani a távolságtartásra vonatkozó ajánlásokat, ezért a Facebook eseménynél szavazást hozunk létre. Kérjük jelölje be mikor szeretne jönni és ha teheti, olyan időpontot válasszon, amire még nem voksoltak sokan. Rendezvény tilalom egyelőre nincs érvényben, de megnyitóbeszéddel ezúttal nem készülünk. A maszkviselés minden üzlethelyiségben kötelező, így kérjük úgy készüljön, hogy a helyiségbe nem lehet belépni az orrot és a szájat teljesen eltakaró maszk nélkül. Kézfertőtlenítőt a helyszínen biztosítunk. 

Facebook esemény

Helyszín: ISBN könyv+galéria, 1084 Budapest, Víg u. 2. 

Nyitva tartás: K-P 12-19:00, Szo 14-18:00

www.isbnbooks.hu , https://www.acbgaleria.hu/ , https://galerianeon.hu/ 

Sajtó: 

Kortárs Online

Új Művészet

A művészkiadványok anomáliái

Printed Matter 1971-1981

Fotó: Tóth Dávid, acb Galéria