A Gonosz Bálna 

2020. szeptember 1-25.

Megnyitó: szeptember 1. 18:00

A cím egy úgynevezett vakuemlékezetre utal, 1993. december 12-én megszakadt a híres Kacsamesék rajzfilm televíziós adásának A Gonosz Bálna című epizódja, amikor a közszolgálati televízió bejelentette Antall József miniszterelnök halálát. A “Kacsamaesék generáció” nagy része ekkor találkozott először azzal, hogy a halál és a politika hatással lehet a mindennapi életre. 

A kiállítás a 80-as évek végét, a 90-es éveket és a 2000-es évek elejét dolgozza fel különböző művészeti gyakorlatokon és az Y generáció emlékein keresztül. A kiállító művészek gyerekként, tiniként emlékeznek ezekre az évekre, és kutatják a múlt és a jelen kapcsolatát. 

A gyermekkort meghatározó évek, a rendszerváltást követő időszak, a posztszocialista régió tekintetében nemcsak egy új technikai „aranykor” kezdete, amikor “beszálltunk az Internetbe”, hanem a szocializmus lezártával a politikai, társadalmi, gazdasági átrendeződés történelmi időszaka is.

A tárgyi környezet tekintetében a jellegzetes szocialista design szín és formavilágával rendelkező motívumok keverednek a nyugatról beáramló, és először csak nehezen elérhető, karakteres megjelenéssel rendelkező és nagyra tartott tárgyi elemekkel és ikonokkal. A 90-es évek egy új nyugati mintára formálódó szabadság, az új lehetőségek időszakának kezdete.

Kiállító művészek: Almásy Ivor, Felsmann István, Gink-Miszlivetz Sára, Kortmann-Járay Katalin, Mendreczky Karina, Tóth Balázs Máté, Tóth Márton Emil 

Kurátor: Kókai Zsófia

Grafikai arculat: Compact studio 

Támogatók: Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Országos Széchényi Könyvtár

Facebook esemény 

Sajtó:

Akiket nem köpött ki a bálna

PRAE.hu

Kapcsolódó program

Fotó: Lakos Máté, MOME